Drága Csillám!
Befejeztem a könyved olvasását. Te éppen Japán csodáit fedezed fel, miközben én a hálószobában fekszem az éjszaka közepén, és az egy hónapos kisfiamat próbálom elaltatni. Fáj a hasa, és az egyedüli dolog, ami most megnyugtatja, az az, ha a mellkasomon aludhat. Így egyik kezemmel őt fogom a sötét szobában, a másikban pedig a telefonomat tartom, és olvasom az elmúlt 5 éved naplóját.
Először is, köszönöm, hogy betekintést engedtél a mindennapjaidba, és kendőzetlen őszinteséggel megosztottad velem – és a világgal – a betegséggel való küzdelmed történetét. Az ilyen őszinte gondolatokra nagy szükség van a mai felgyorsult, felszínes, közösségi média irányította, deepfake-től hemzsegő világban.
Fiatal korom óta csodálattal és szeretettel tekintettem Rád. Mindig Te voltál a szememben a sikeres, extrovertált, örökké elfoglalt „forgószél” rokonom, aki mindig vidám és energikus. Gyerekkoromban gyakran jártunk nyaranta Körösladányba, ahol mindig nagyon szerettem egy kis időt eltölteni a családotokkal. Mindig csodáltam, hogy a sok megpróbáltatás ellenére Ti derűsek voltatok, és rendületlenül kitartottatok egymás mellett. Sajnos az utóbbi években nem találkoztunk annyit, amennyit szerettem volna, részben annak köszönhetően, hogy Hollandiába költöztem.
Ezért gondoltam úgy, hogy meghívlak Titeket 2025 májusában, hogy együtt tölthessünk egy kis időt. Nagyon jólesett vendégül látni Titeket, megmutatni egy szeletét az életemnek és jókat beszélgetni.
Sokat meséltél nekünk a szarkóma elleni küzdelmedről, és végtelenül hálás voltam, hogy rászántad az idődet arra, hogy együtt lehessünk. A beszélgetések, nevetések, a „szekrénybe zárt” étterem, a kézfogás a naplementében, miközben arra gondolunk, hogy mindenkinek váljon valóra az álma: Te gyógyulj meg, nekem születhessen egy gyerekem…
Azóta nagyon sok mindenen mentél keresztül, amit kevesen tudtak volna olyan erővel, kitartással és pozitív életszemlélettel végigcsinálni, mint Te. Talán ez az egyik legnagyobb tanítása a könyvednek: a rengeteg fájdalom és folyamatos küzdelem ellenére mész tovább megoldásokat keresve, teli életigenléssel, mások iránt mutatott kedvességgel és nyitottsággal. Nem megkeseredve, belesüllyedve az önsajnálatba vagy egyfajta áldozatszerepbe, dühösen, másokat irigyelve vagy utálkozva. Inkább a jelent kiélvezve, tisztán csak arra koncentrálva, ami örömet okoz és előbbre visz.
Carpe diem, drága Csillám! Remélem, hogy jössz még hozzánk látogatóba!
Sok puszi,
Anita